„Írj már magadról! Értem én ezt a világ-dolgot, de kíváncsi lennék arra, hogy Te mire gondolsz, és szerintem más is.” – mondta L. Kicsit vonakodva, de megteszem. Nincs közéleti téma, amit kiforgatva próbálok képet alkotni, nincs semmi, és senki, csak én. Na meg persze Te, ha elolvasod.
Az olyannyira szabad férfiak és nők, olyan szabályok között élnek, és mindannyian olyan irányítás alatt állnak, hogy öröm nézni. Mindent szabályok korlátoznak, a gondolatainkat és az érzelmeinket is. Nem feltétlenül írott szabályok, nem is alapvetően emberek emelnek falakat utunk során, nem is ez, nem is az. Minden. A reklámokból tudjuk mi az ami kell nekünk, a főnökünktől, hogy mi a célunk, minden másoktól függ. Annyira szeretünk korlátok között élni, hogy sokszor mi is korlátokat emelünk, és kicsit rettegünk a szabályszerűtlenségtől. Talán a biztonság érzés az ami erre késztet bennünket. A megfoghatatlan érzéseket is ezért definiáljuk oly sokszor.
Ennyi társadalom kritika éppen elég, nézzük a fő témát, ami nem más mint a boldogság. Felteszek két kérdést, ha ezekre „igen” a válasz, akkor olvasd csak tovább. Voltál már szerelmes? Hiszel Istenben?
Amennyiben követted az útmutatást, akkor ezek szerint voltál szerelmes. Ez nagyon szép, és jó, azonban azt hogy mi a szerelem, azt nem tudod megfogalmazni. Jó vele lenni, barát és még annál is több, vonzó bla bla bla…. Ha megbánt akkor is szereted, ha megöregszik akkor is. Nem tudod kimondani, hogy mi az a szerelem, nem tudod felfogni, csak érzed. A boldogság is ilyen, definiálhatatlan. A másik ok, ami miatt nem tudjuk konkrét korlátok közé szorítani, az az egyénekből fakad. Mindenki másként érez egy méh csípést, mindenkinek más és más a fájdalom küszöbe. A boldogság is relatív.Van akinek megvan mindene, és még sem boldog, van akinek semmije sincs, mégis az. Másrészről, ha olyan ember vagy, aki reflektál a környezetére, akkor a boldogság érzésébe nem csupán a Te boldogságod számít, hanem minden barátodé, családtagodé. Éppen ezért nagyon ritka az a pillanat amikor igazán boldog az ember, és szerintem nem is tartós állapot. Éppen ezért becsülik meg az ilyen pillanatokat, akik valóban boldogok. Felmerülhet a kérdés, hogy ha minden embernek aki fontos nekünk, boldognak kell lennie ahhoz, hogy mi is azok legyünk, akkor egyáltalán lehetünk-e boldogok. Ember függő, kit mennyire befolyásol a környezete, ki mit vesz boldogságnak, mint már mondtam, ez relatív. Az élet egy egy területén lehetünk boldogok, hosszabb ideig is, sőt több területen is egyszerre, de életünk minden mozzanatában nem.
A második kérdésre is „igen” volt a válasz, hiszel valamiben vagy valakiben ami feljebbvaló nálunk, most nevezzük Istennek. Isten létezéséről sem tudunk biztosan, csak hinni kell. Én a boldogsággal is így vagyok. Boldogság mint tartós folyamat nincs, csak egy egy pillanat, vagy egy időszak, az életünk egy-egy területén. Ha meglesz a vizsgám boldog leszek, ha sikerül valami, ha ez, ha az, ha, ha, ha…. A céljaink megvalósulása a boldogság, és aki igazán él, mindig célokat tűz ki maga elé. Minden cél megvalósítása boldogság érzettel párosul. A célok azok amik előre visznek minket, a vallásban ez a cél a mennyország, a nirvána, ezek az életben kisebb célok, amik elérését boldogságnak nevezünk.
Ezek a célok túl mutatnak rajtunk. Aki a pontos célját tudja, és az ahhoz vezető út minden kockakövét ismeri, az csak azt hajszolja, és elfelejt élni. Tehát aki pontosan tudja mitől lehet boldog, az sosem lesz az.
Én is megpróbáltam ketrecbe zárni az oroszlánt, de neki a vadonban a helye. Ne definiáld, érezd!