(Visszaolvasva az egészet, azt kell mondanom, hogy amiket itt olvasol, jellegében elég jól tükröznek most. Kicsit szétszórt, kicsit össze vissza, kicsit fáradt, de Nagyon nagy szeretettel...)
Először is egy kis magyarázkodás. Nem szép, és nem jó dolog mentegetőzéssel kezdeni a dolgokat, most mégis ezt teszem. Nem a lustaságom (DE, AZ IS) az oka, annak hogy nem írtam egy jó ideig.
Egyetemista vagyok, a szó jó és rossz értelmében, minden szabadságával és kötöttségével együtt. Vannak könnyed napok, és van feszített tempójú menetelés. Most az utóbbi időszakot éltem, és élem most is. Szabadidőmben ha tehetem alszom, hiszen az egyetemisták szentháromságából (alvás,tanulás,közösségi élet) egy mindig kimarad. Az alkotás mindennapjaim része, és a blog csupán azon gondolatok tárháza, ami nem fér bele egy képbe, egy versbe, egy-egy mozdulatba.
A blog sokadik design váltása jól tükrözi a dolgokat. Igyekszem írni, azonban van, hogy a képi dolgok jobban lekötnek. Tudom, hogy az olvasót nem a kinézet köti le, de nekem mindig kell valami új, mert akkor szeretek írni, ha tetszik az a közeg, amibe írnom kell. A kép is csak egy összefestett vászon keret nélkül...
Az itt közölt verseim, amiket akkor teszek közzé, mikor tartalmasabb lapszéléig kiérő gondolatmeneteim kibontására nincs lehetőségem, egy önálló gyermekem. Kilenc hónap, azaz lassan kilenc év telt el a versírással való intimebb kapcsolat létesítés óta. De a napokban rendszereződött a káosz, helyére kerültek a puzzle darabkái. Hát íme egy újabb képkocka:
Lélekbulvár
Szenzációhajhász lap- pang
hamis vádlott, kreált vádirat.
Kellemes fasor, pitypang
lelkében őszinte áhítat.