Azt mondtad nekem, hogy az idő mindent megszépít,
nem tudtam ez mit jelent, de hittem neked.
És azt is mondtad emlékszem, a jövőt mindenki most éli,
ezt sem tudtam mit jelent, de csak ráztam a fejem.
Emlékszem még a csókra, feldereng a park és a lány,
és a padra is, igen arra színtisztán emlékszem.
Valóban a jelenben éli mindenki a jövőjét, már nem talány,
de a múlt hogyan szépül, még mindig nem értem.
Tényleg emlékszem a virágba borult tavaszi erdőre,
kovácsoltvas és pácolt fa, emlékszem a padra,
de nem emlékszem a padon alvó hajléktalanra egyenlőre,
és az úrra sem, aki mellettünk lépett a szarba.
Igen, az idő tényleg mindent megszépít...
