Nagyon régen nekiálltam írni egy felnőtteknek szóló mesés kisregényt, még 18 sem voltam. Megvan a teljes történet a fejemben, azonban amikor írogatok hozzá, később mindig törlöm az új részeket, és csak az első pár sor marad meg. Pár ember már olvashatta, most megmutatom Nektek is.
Két gomb. Így kezdődött az életem…
„A látás a vizuális információ
feldolgozása, amelynek fő célja a tárgyak azonosítása, és azok közvetlenül nem
észlelhető tulajdonságainak felismerése, illetve a cselekvés vezérlése.” –
olvastam egy dohos könyvben a padlás legeldugottabb sarkában. A kötet a látás
fontosságát taglalta.
Két gomb. Sok embernek nem
jelent többet két apró műanyagnál, esetleg csontnál, amiken apró lyukak vannak.
Nem kell másra, csak összefogni a kabátot, nőknél a blúzt, férfiaknál pedig az inget.
Hiánya az embereknél kisebb bosszúságot okoz. Nekem nem. Játék mackó létemet
éppen ez a két gomb határozza meg. Nélkülük nem lennék más, mint egy nagy halom
vatta, vászonba csomagolva. Két gomb, két szem, a lélek parányi tükrei.
Felmerülhet a kérdés ezek után, van-e a játékoknak lelkük? Ezt mindenki döntse
el maga, de azért első kézből mondhatom: van.
Egy aprócska gyár asztalán
születtem. Abban az időben nem voltak gépek, két hatalmas kéz formált. Hatalmas
kezek, mégis puhák. Édesapám féltő kezei. Gondosan kiválogatta a legnemesebb anyagokat,
finom vattát, bársonyt, s két apró gombot.