A múlt héten találtam egy videót a Horthy szobor avatásáról.
Annyi aktualitása van az egésznek, hogy most néztem meg. Az egyik oldalról katonai
egyenruhában éljeneznek, a másik oldalról pedig sárga csillaggal fújjolnak.
Hogy hol állok én? Itthon ülök. Egyik oldalhoz sem tartozok, csak kívülről
szemlélem az egészet. Nyílik a kis tudatom a világ dolgai felé. Aztán vissza is
bújik a megszokott barlangjába mert rossz neki odakinn!
Nagyon kevés lehetett a helyszínen az az ember, aki
találkozhatott Horthy-val, mégis mindenki aki ott volt valamelyik oldalhoz
tartozott. Nagyapáink emlékeit, és eszméit örököltük meg vele kapcsolatban. Ha
valamelyik felmenőmet elhurcoltál volna Horthy idejében, akkor biztos ellentüntető
lennék, ha pedig alatta szolgált, és épségben hazatért, akkor dagadó mellkassal emlékeznék meg. Egy eszméhez való tartozást vagy öröklünk,
vagy valamilyen ok kiváltja. Ellenben ha egy emberről mindenféle eszmét
lecsupaszítunk, akkor marad önmaga, saját gondolataival, ötleteivel, és
élet igenlésével. Mindenki! A zsidó is! A fasiszta is!
Értékes ember szerintem az, aki leül ezzel is, és azzal is
beszélgetni, legyen az bármilyen két szemben álló fél. Mindenki önző, ebben is
azzá kellene válnunk! Minden tudást magunknak akarni. Tanulni a jobb oldaltól, a bal oldaltól, a hívőtől, és az ateistától, és még sorolhatnám. Mindenkiben
egyénileg, és csoportosan is azt keresni, hogy mi az amit hozzá tud adni az
egészhez, és nem azt nézni, hogy mit vesz ki belőle. Ezzel szemben csak ujjal
mutogatunk, hogy ez miatt az van, az miatt meg ez. Ez az egész csak újabb
mutogatást szül. A gond csupán annyi, hogy a következőben már ökölbe szorított
kézzel. Aztán meg…
Mindenki egy kis csapatban játszik, hiszen a föld nagy része
nem fehér, de nem is színes bőrű, egy nagy része nem gazdag, és egy másik nagy
része pedig nem szegény. De a szerzett jogokat, eszméket, tanult vagy felvett
dolgokat, vagyont, mindent lecsupaszítva a földön élő emberek összessége EMBER.
Nincs eszme nélküli ember, mindenkinek van egy kis térképe a világ
megismeréséhez, azonban a legbölcsebbek azok, akik elmerik hagyni az utat, új
utakat fedeznek fel, és a célegyenesben elmondhatják, hogy minden elágazás
újabb tapasztalatokkal gazdagította az embert.
Mit sem érne ez az egész az aktualitás nélkül. Itt van ez a
meleg felvonulás. Amennyiben ugyan úgy tiszteletben tartják a nézeteimet, ahogy
én is az övéket, akkor leülök velük beszélgetni, és megpróbálom kideríteni, hogy miért
jó ez a társadalomnak, és mit lehet tőlük tanulni. Ez a parádé viszont
semmire sem jó, hiszen éppen ezek a dolgok nem derülnek ki. Ennyi erővel én is tüntethetek,
mert az aranyos, okos, szép szemű és félrecsapott hajú lányokat szeretem! Az
is csak nekem jó, nem pedig a társadalomnak!