Belőlünk nőnek ez erdők körbe,
s mi tápláljuk a bővizű patakot,
magunkat látjuk a víztükörbe,
arcunkat mossák a friss habok.
Mi vagyunk amott a szikla ormán,
kik füttyből szerzik az égi zenét,
szívmelengetőn, ha tavaszodván,
miattunk zöldell majd újra a rét.
Értünk zsong a bogár a fűben,
s ontják fáid mézédes nektárod,
mint virágtenger, ring derűsen,
mikor a tiszta lelked elénk kitárod.
