A Lánchíd minket összeköt.
Budát és Pestet.
Lelket és testet.
Turistát és itt lakót,
műrepülőt, s kishajót.
Sorsokat és életet,
a kétszázas érmeket.
Csók adót és csók kapót,
csalfa csámpás megcsalót.
Will Smith táncos mémeket,
s a felrobbantó németet.
Széchenyit és elveit,
a Clark család terveit.
Az oroszlánt, mi nyelvet ölt,
de ki lesz az, ki erre költ?
Megkopott már régi fénye,
mi nem csak az évek eredménye.
Mi Budapestnek címere,
most a politika színtere.
S ha nem lesz majd ki összefog,
a szép Dunába belerogy.
Bús idő jön a magyarra,
így szakadunk majd két partra.
A Lánchíd minket összeköt.
