A napokban kihirdetésre
került az a harmincas lista, amely a 2013-as Eurovízió
elődöntőjébe jutottak nevét tartalmazza. Megindulhatnak az elődöntők, hosszas
pepecselés, majd a választás, és kiderül ki lesz az az egy, az az
utánozhatatlan, aki hazánkat képviseli a megmérettetésen.
De mi van ha nem is utánozhatatlan? A listában számos neves magyar
zeneszerző szerzeménye helyet kapott, és az előadok közül jó párat magam is
előszeretettel hallgatok. Azonban kis hazánk zenei palettáján sok tehetséges
fiatal előadó szerepel, persze nem mindenki az. Ha csak az igazán tehetséges
művészeket nézzünk, akkor sem mondhatjuk, hogy hiány lenne belőlük. Sokan el
tudnak játszani egy dalt zongorán, félreütés nélkül, sokan meghalnak a
színpadon, de mi van ha mindez nem elég? Mi van ha ennél több kell?
Valljuk be magunknak, nem csupán zenei versenyről van szó, hanem kicsit
népszerűségi verseny is. Akármilyen hihetetlen, de nem vagyunk Európa szíve
csücske. Színvonalas, jól összerakott,
igényes zene, a megfelelő tolmácsolásban. Mi kellene még? Show!
Idős orosz nénikék, vagy maszkos finn metál? Oly nagyra vagyunk a magyar
nyelv szépségével, dallamosságával. Hozzáteszem nem alaptalanul. Egy eszperente
nyelven felvett zene remekelne. A szöveg csak nekünk érdekes, viszont a szavak
csengése ott zümmögne mindenki fülében. Vagy akár szűrbe öltöztetett rock
zenekar kísérné magyar dallamokkal a csikós rappert. Nem kigúnyolásról van szó,
és nem silány paródiáról, hanem igényes produkcióról. Lehet, hogy a
felvetett ötletek kezdetlegesek, sőt akár rosszak, nem vitatom, de egy biztos,
az énektudás kevés. Show kell!