Kölcsey költse itt a költeményeit
Huszt, posztot oszt
Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék;
Ki bús, dől el éppen, s arra csak rom vár, s allé.
Fakó lett a tájkép, és nincsen már jó szándék
Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.
A trend valahonnan jött,
aztán csendben ellovagolt.
Nem jár már a zsold, az alkohol mindent felold.
Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok
elontott
Nap kelte után mindenki sír, s az elme megbomlott
A vár leomlott, és minden mi jó volt, mára megromlott.
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
Meglopni a közt, s mégis bátran áll ki elém
Odalép mellém, nem szólok, de lát belém
És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?
Bolond, mond ki, folytassuk, s elbukunk ilyen formán
Mint hiányzó tű a kontyán,nincs
már zászló a tornyán
Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
Égi kormánya a hit, tőle néha fél, de mindig kér
Aztán valaki ígér, majd ha felelősség kell, kitér
Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;
Messze innen el, és kavard fel, s össze a port
Ősz van és ősz volt,
amolyan ős összkomfort
Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza
fényre derűl!
A has alakot gyarapít, s aztán majd
kiderül
A haza fényre nem derűl, csak jobblétre szenderül.
(Az eredeti vers sorai, félkövér-dölten szedve.)