Elkezdődött hát a második félév. Rengeteg dolog kavarog a
fejemben, és sajnos nem mindig van időm a blogbejegyzésekkel foglalkozni. Ha
pedig van időm, akkor nem feltétlenül blogolással töltöm. A pihenés és a Bohóc
Napló írása nem mindig alkot közös halmazt, még az újonnan vett komplex számok
esetén sem.
A világ nem állt meg ezen a héten sem, dolgok történtek,
szóval írnom jócskán van miről. A kavarodás, és a rengeteg dolog elegyét jól
példázza ezen bejegyzés is, hiszen nem egy témát járok körbe, hanem apró
szemelvényeket kaptok csupán.
A minap elindultam a harmadik emeleti lakásunkból az
iskolába. A szűk gang ugyan olyan csöndes volt, mint mindig. Azonban amikor
kiértem az utcára, akkor tudatosult csak bennem, hogy az eső igencsak szakad.
Úgy gondolom, hogy a második és az első szint között tanyázó felhő lehet az
oka, azonban feltekintve ez a dolog nem nyert megerősítést. A harmadikon is
esett. Mindenféle komoly védő felszerelés nélkül vettem tehát az irányt az
iskola felé, azonban a téli kabátom kapucniját egy hanyag mozdulattal a fejemre
kanyarítottam. Eddig nem szerettem ezt a megoldást, hiszen a szőrme peremű
fejfedő akár másik három embernek is biztos fedezéket tudna biztosítani. Ebből
fakadóan, mindig az orrom búbjáig csúszott, ezzel a biztos látásomat igencsak
korlátozva. Most azonban nem ez történt. Csupán ekkor döbbentem rá, hogy eddig
lehajtott fejjel jártam…
Ugyancsak a héten történt egy érdekes lehúzási kísérlet. A
körúton sétálva egy erősen pigmentált fiatal srác szembe közeledik felém, két
lépésnyire tőlem lehajol a földre, persze ügyelve arra, hogy jól lássam. Ezek
után egy arany gyűrűt nyújt felém, amin egy jókora árcédula lebeg. Majd egy
kérdés hangzik el: „Drága jó uram, nem maga hagyta el?” Még nem állt össze a kép
teljesen, de ki az aki úgy hordja a gyűrűt, hogy rajt van az árcédula?
A hét vége felé közeledve nem maradhat ki a Valentin nap
sem. Először is minden Bálintnak boldog névnapot, így egy nappal megkésve. Több Bálinttal nem találkoztam az utcákon mint
más napokon, azonban több szerelmes párt láttam mint eddig, az biztos. Sokkal
vidámabb boldogabb arcokat láttam, mint máskor. Azonban ez az ünnep féleség
meglehetősen közömbös számomra. Azoknak akiknek nincs párja, számukra kicsit az
orruk alá tört bors az egész történet. Azoknak akiknek pedig van, jó lenne
észrevenni, hogy nem egy napra korlátozódik a szerelem és a romantika.
Ilyenkor mindenki kicsit kötelességének érzi a párja megajándékozását, de egy kapcsolat
nem erről szól. Egy rendes kapcsolatban a párok minden nap napról- napra
meghódítják egymást, és a Valentin nap is csak egy átlag nap a többi közt. Én
is megünnepeltem K.-val egy jó korsó cseh vörös sör mellett. Komolyra fordítva
a szót, míg a rendes ünnepeknek valami megfoghatóbb alapja van, addig a
Valentin napnak csak egy érzés. Ennyi erővel a hasfájásnak is lehetne ünnepe.
Előfordul, hogy erősebb érzés mint a szerelem, de az, hogy a legtöbb esetben
őszintébb, az biztos.