Rövid volt az este, és hosszú a kávé,
csendben ébredni, szobahőmérsékleten,
presszó kávét inni a hosszú estékre,
s a szóban forgó ébredés mértéktelen.
Az elalvás volt az első pillanata,
aztán követte a száz év téli álom,
s az első pilla nyitás az alvásból,
kövekkel teli párnákkal az ágyon.
S a kövek súlya untalan visszahúz,
reggel reggelt egymás után követ,
kávé nélkül a csalfa álom súlytalan,
karját érzem, mint megannyi övet.
Az előző vizsgaidőszak emlékére...
