Rúzsos
cigarettavég a földön, mocsokban,
parányi
parázs szíve még egy utolsó dobban.
S
a dohányzó nő a dobbanást hallja,
emléke
itt él még, de már csalja.
Jön
a következő papírba borítva,
rangos
dohány, szinte porítva.
Mindegy
a dohány, hamar füsté válik,
s
már felejti is, jöhet a másik.
Fájó
búcsú ez, az izzó vágytól,
keserves
válás egy érzéki szájtól.
Tán
torz álom, mit álmodott a nő,
káros,
megöl, pusztít, rákkeltő.
Mit
ér a lázadás, a gúnyos szavak,
szó
akár a füst, de a szerelem marad.
Dobozból
született, testvértől elszakadt,
mára
kiégett, füstté vált s csak csikk maradt.