Saját világod büszke rabja,
nem látsz mást csak vágyakat
s ki a boldogságodat kutatja,
félre söpröd mint a tárgyakat.
Hidd el, hogy a férfi érez,
mit adni tudsz, csak létezés,
nem elég, pusztán a túléléshez,
de a boldogsághoz túl kevés.
Ki a szemedet csukva tartja,
s nem szól rád, féltőn intve,
maga helyett az igazad vallja,
a szeretete nem őszinte,
Nem élhetsz csak magadnak,
igényeid lerágott csontok,
álmaid egyszer majd kifakadnak,
rájössz, hogy így nem lehetsz boldog.