Nem egy hajszál a lefolyóban, nem egy ott felejtett bugyi,
cetlin egy szerelmes üzenet, csak egy flakon biomustár.
Bio. Tudhattam volna, hogy az egésznek nem lesz jó vége.
Mustárt virslihez eszek, ami a húsipar mellékterméke,
vagy egy zsírtól tocsogó ízletes hamburgerbe teszem,
egészségtelen, de legalább az a rohadt mustár bio.
Kérész életű kapcsolatunk derekán adtad a kezembe,
hogy csak úgy van, és adsz belőle, hogy nálam is legyen.
Most ott áll a hűtő ajtón büszkén, emelt fővel, mint Te.
Legszívesebben megfognám, és vágnám a kukába.
Most már tudom, milyen fanyar humora van az életnek.
Pont huszonnégy órával később járt le, mint ahogy
nagy lelkesedéssel belevágtam a kapcsolatba.
Ironikus, nem? Pont egy napig tartott, mint a szerelmed.
Az összes többit már csak én hazudtam magamnak,
Hazudtam hogy van. Hazudtam, hogy a szép flakon,
az "E" mentes szöveg, az egy értékes belsőt rejt.
Hazudok én most is, ugyanis nincs mustárom.
Egy romlott valamim van bazd meg, és az is bio,
de kidobni még nem tudom...