Az egyik legkiválóbb eszköz a tanár-diák kor- és tudásbéli
különbségek áthidalására a humor. Fordulatos rávezetések, szenzációköntösbe
burkolt tények, mindennapjaink történései, az emberiséget megrengető gigantikus
összeesküvések egy nagy adag jókedvvel fűszerezve. Ez kell nekem, a diáknak. Ha
ez mind megvan, akkor a figyelmem semmi, ismétlem semmi nem térítheti el, pedig
egy diák nem nagyon mond ilyet. Az alábbi történet sem lesz híján az ilyen
szenzációknak, amit az egyik tanárom osztott meg velem. Azon kevés tanárok
egyike, akik olyan szeretettel tudnak beszélni a maguk által tartott tárgyról,
hogy a hallgató is megszereti az adott tárgyat.
A történetünk egy, a főváros legelegánsabb szállodái
egyikében tartott sajtótájékoztatón játszódik. Mint a tanár úrtól megtudtuk
(aki mellesleg a reklámvilág kiemelkedő alakja), azért járnak az emberek a
sajtótájékoztatókra, hogy órákat ülve hallgassák a semmit, majd 10 perccel
később befaljanak mindent. Adott egy jó menő festékgyártó cég és egy elegáns
szálloda felkészítve a sajtótájékoztatóra. Illetve a tájékoztató utáni
állófogadásra. Merőben szokatlan, hogy a vendégeket egyből a roskadásig
megpakolt asztalokhoz vezénylik, de ez esetben így történt. Tanácstalan percek
követték egymást, aztán négy, a reklámszakma elitje számára ismeretlen egyén
nekiesett a kínálatnak. A meghívott vendégek a beépített habzsolók láttára
összegyűjtötték bátorságukat, és igazi magyar ember módjára Bábelt
megszégyenítő tornyot emeltek tányérjaikra. Ez volt az előétel, főfogásnak
berontott az említett, ámde meg nem nevezett cég igazgatója, pár festő
kíséretében, s a fehér falakat szédületes tempóban festeni kezdték. Az igazgató
bejelentette, hogy ez az új csöppenésmentes festék, akinek az ételébe csöppen,
az egy négy fő részére szóló hosszúhétvégét kap kárpótlásul; akinek a ruhájára,
annak lecserélik a ruhatárát. Kifelé mindenki kapott egy tájékoztatófüzetet, és
meg is volnánk. Az igazgató megjelenése és a távozás között eltelt időben
sóvárgó imbolygás lett úrrá a vendégeken, kósza festékcseppek után.
A tanár úr humoros előadásában a történet megalapozta a
vidám napomat, pedig egy hétfő reggelről beszélünk. Azonban a humorral vigyázni
kell, minden esetben két oldala van a humornak; egy nyertes és egy vesztes.
Senki sem szeret alul maradni, azonban ha egy igényes viccről van szó, a
szenvedő fél is mosolyra derülhet. Talán éppen ezért a kettősség miatt kerüli
nagyon sok reklámkészítő a humort, senkit nem akarnak szenvedő félnek
kikiáltani. Célközönség ide vagy oda, a reklám mindenkinek szól.
Jahm, és egy csepp sem esett le...