Az éremnek két oldala van, fej vagy írás, jobb és bal
oldal. A politikában azonban az oldalak helyett a pénz dominál. Ötven féle
árnyalatát láttuk már mindkét oldalnak, az egészen világos pasztelltől a telibe
színezett agresszív színekig. Az arany közép út helyett, a nullától való
távolság az amelyik alapján választunk manapság, hiszen a bal és jobb oldali
értékrend is teljes mértékben elkorcsosult.
Normál esetben az
egyensúly megteremtéséhez, szükség van egy erős jobb és egy erős baloldali
pártra, melyek hasonló erőviszonyokkal rendelkeznek. Jobb és bal oldal
összefogva, egymás véleményét kikérve, észérvekkel alátámasztva, és elfogadva
karöltve irányítaná az országot. Ez áll legközelebb az olvasatomban a
demokrácia intézményéhez.
Ezzel szemben hazánkban van egy magát 2/3-os túlerőben tartó jobboldal, amiben az emberek nagy része csalódott. Egy, a bizalmat eljátszó
viszonylag erős baloldal feldarabolásából született kismillió párt. Illetve egy
szélső jobb. Nagyon sokan bennük látják a megoldást, hiszen a többi erősebb
párt már leszerepelt, nem is egyszer. A szélsőjobb megoldást kínál a kisebbség kérdésére, és erős nemzetet ígér. Erős nemzethez azonban összefogás kell, amire
manapság senki sem képes. A kompromisszum szó már-már elveszett szótárunkból.
Az előző kormányok által a kisebbség támogatásával felállított szavazóbázissal
szemben radikális lépéseket tenni nem lehet. Azonban olyan megszorítások révén
elképzelhető egy erős ország, amelyek nem teszik lehetővé a kiskapukat senki
számára, sem politikai, etnikai, vallási, vagyoni alapon. Ez is azonban csak egy fikció,
mindenki beszél róla, de aki oda jut a húsos fazékhoz az csak a saját bendőjét
tömi. Talán a szélsőjobb…..? Nem, a szélsőségek hosszú távon nem működnek.
Aztán kiderül, hogy egy parányi csónak vagyunk csak a
politika zajló tengerén. Egy parányi papírcsónak.